VisszaFilagóriával és kisbusszal gazdagodott Egyházközségünk
A Vidékfejlesztési Program keretén belül a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága, LEADER Közösségi terek és kapcsolódó szolgáltatások című felhívás alapján, az Álmosdi Görögkatolikus Egyházközséget 14 313 103 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.
A fejlesztés keretében kialakításra került egy filagória a Közösségi ház udvarán, valamit
beszerzésre kerül egy Ford Tourneo Custom típusú gépjármű.
A fejlesztés hozzájárul a településkép megőrzéséhez, valamint az Egyházközség tagjainak, illetve a
településen élőknek az életminőségük javításához. A fejlesztés és a beszerzés lehetővé teszi az
Egyházközség, illetve az együttműködő partnerek számára a közös programok, események
szervezését, lebonyolítását, amelyek hozzájárulnak a családok és a kisközösségek összetartozás
érzésének növeléséhez.
A gépjármű beszerzéssel az Egyházközségnek lehetősége van az ebéd kiszállításának biztosítására,
továbbá, az idősek templomba, vasárnapi Szentmisékre, illetve különböző egyházi és önkormányzati
programokra, rendezvényekre történő szállítására.
A projekt során a kivitelezési munkálatokon és az eszközbeszerzésen túl megvalósultak az előkészítő
tevékenységek (Tervezés, Szakmai terv készítése), továbbá elszámolásra kerül a projekt során
megvalósuló Rendezvény lebonyolításának, Műszaki ellenőri tevékenységnek, Tájékoztatás és
nyilvánosságnak, valamint projektmenedzsmentnek a költségei is.
Álmosdi Görögkatolikus Egyházközség
Vissza